Egymilliárdos belvízvédelmi fejlesztés zárult a Tiszántúlon
2011. december 15.

 Jelentősen javult az ár- és belvízbiztonság Debrecen környékén, miután elvégezték kétszáz kilométer belvízelvezető csatorna kotrását és 19 szivattyútelep építészeti, gépészeti és villamos berendezéseinek felújítását.

 

 

Kétszáz kilométer belvízelvezető csatorna kotrása és 19 szivattyútelep építészeti, gépészeti és villamos berendezéseinek felújítása valósult meg egymilliárd forintból a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) területén a felújítási program első ütemében. A munkákat jelképesen szerdán adták át Debrecen határában, a 47-es főút alatt átvezető egyik csatorna hídjánál.

 A fejlesztésnek köszönhetően jelentősen javult az ár- és belvízbiztonság a térségben - hangsúlyozta Bara Sándor, a Tikövizig igazgatója. A most befejeződött első ütemben a Tikövizig kezelésében lévő több mint 1,3 ezer kilométer belvízcsatorna mintegy 15 százaléka újult meg, ami azért is jelentős, mert az utóbbi tíz esztendőben évente a hálózatnak mindössze 1-4 százalékát tudták kotorni.

 A 19 szivattyútelep felújítása azért is jelentős, mert üzemeltetésük hatással van a teljes vízgyűjtő terület belvízmentesítésére, s ezáltal az önkormányzati, a társulati és az egyéb kezelésben lévő vízelvezető művek üzemeltetésére is. A 19 szivattyútelep felújítása, s a 200 kilométer hosszúságú csatornaszakaszok kotrása mintegy négyezer négyzetkilométer vízgyűjtőre kiterjedően 72 település vízelvezetési feltételeit javítja - idézte az igazgatót az MTI. A rekonstrukció jövő évi második ütemében további 100 kilométer csatornahálózat újul meg Kelet-Magyarországon.