Rákkeltő anyagok az egri vízbázis közelében
2011. augusztus 23.

Vízbázist veszélyeztetnek az egyik egri iparterületről a talajba került vegyszerek, amelyek között rákkeltő anyagok is vannak.

 

Egy telekcsere során kiderült, Eger déli iparterületén olajos és oldószeres vegyületek kerültek a talajba. A szennyeződés ötven év alatt elérheti a vízbázist, emberi szervezetbe jutva  rákot okozhat.  Az ipari parkból indult szennyeződés a hetvenes-nyolcvanas években kerülhetett a felszín alá, de mivel nem tudni biztosan, hogy ki a felelős érte, a korábbi tulajdonos, az egri önkormányzat köteles fedezni a helyreállítás költségeit. Dér Ferenc, a város fejlesztési és üzemeltetési irodavezetője elmondta, amikor még Eger volt a terület tulajdonosa  a probléma nem volt ismert. A szennyeződés léte a telek értékesítése után derült ki, amikor a befektető építés előkészítési munkálatai során. Előtte az eladó, vagyis az egri önkormányzat garanciát vállalt rá, hogy a területen nincs környezetszennyező anyag, illetve ha mégis van, akkor azért a városnak kell felelősséget vállalnia.

A város a szennyeződés eltávolítására pályázatot írt ki, a kárelhárítás várhatóan 2012 második-harmadik negyedévében kezdődik. A tervezett költség 905 millió forint, s a munkálatok vélhetően 2014-re teljes körűen befejeződnek – mondta  Dér Ferenc.
A szennyeződés az irodavezető szerint jelenleg „nyugalomban van", nem mozog. A kárelhárítás a vízbázis közelsége miatt olyan technológiával történik, ami továbbra sem mozdítja meg a veszélyes anyagokat. A szennyeződést elemi vas, illetve biológiai anyag injektálásával tervezik közömbösíteni. Így Dér Ferenc szerint minimális a kockázata, hogy a vegyszerek bármiféle veszélyhelyzetet okozzanak.

Murányi Zoltán vegyész elmondta, alapvetően ásványi olaj jellegű szennyeződés terheli az ipari park déli részét, valamint néhány halogénezett szénhidrogén is van a talajban. Az ásványi olaj összetétele rendkívül változatos lehet, ezért nehéz biztosat mondani arról, hogy a felszín alatti anyag mekkora veszélyt jelent az emberi szervezetre, illetve a környezetre. A halogénezett szénhidrogének annyiban veszedelmesebbek, hogy bőrrel közvetlenül érintkezve, belélegezve rövid távon kábító, irritáló hatása lehet, hosszabb távon rákkeltőek. Ha ezek az anyagok a természetes vizekbe jutnak, akkor azok élővilágát nagyon nagy mértékben képesek rombolni – mondta Murányi Zoltán vegyész.