Technológiai innovációval környezetünkért!
Nemzetközi Duna Nap
2009. június 24.
A Duna vízgyűjtő területén tizenkilenc ország osztozik. A nemzetközi Duna Nap célja, hogy felhívja a figyelmet erre a naponta használt és sokszor kihasznált csodálatos folyóra, és ezzel egyfajta dunai szolidaritást alakítson ki. A vízgyűjtő országai 2004. június 29-én ünnepelték először ezt a napot, abból az alkalomból, hogy tíz évvel korábban írták alá a folyó és vízgyűjtője védelmében a Duna Védelmi Egyezményt.
A Duna-nap minden évben más téma jegyében zajlik. Az első évi szlogen, a "Duna - híd a jövőbe" a társadalmi felelősségvállalás és az összefogás szükségességét tükrözte, 2005-ben egy, a teljes vízgyűjtőre kiterjedő nemzetközi társadalmi konzultációra került sor Budapesten, 2006-ban a "Duna - az élő folyam" gondolat jegyében szervezték a napot, 2007-ben a Duna és a kultúra kapcsolata volt a vezértéma, 2008-ban pedig a vízhasználat volt a kiemelt témakör. Duna: egy folyó, közös felelősség!
A Duna embereket, országokat és kultúrákat köt össze, a Duna-medencében minden emberi beavatkozás hatással van a többi ország lakosaira is. A Duna és mellékfolyói a Duna-medence éltető erei, közös érdekünk, hogy megőrizzük őket a következő nemzedékek számára. Az idei Duna Nap a vízgyűjtő országainak és lakosainak közös felelősségére kívánja felhívni a figyelmet. A nemzetközi Duna Napon 14 országban szerveznek ismeretterjesztő és kulturális programokat, fesztiválokat. Hazánkban a Duna Nap központi rendezvénye a Szigetközben, Dunaszigeten lesz, de számos más program is várja majd a folyót szerető kikapcsolódni vágyókat. A szigetközi programok középpontjában a tokhal áll. A tokfélék vándorhalak, tavasszal, nyár elején a folyókba vándorolnak ívni, táplálkozni, majd visszatérnek a tengerekbe. Régen a Dunában is számos tokhal élt, de mára már kevés ilyen halat találni, a folyószabályozás és a szennyezések hatására számuk lecsökkent, az élőhelyeik megszűntek. Dunaszigeten a tokfélék családjához tartozó kecsegéket telepítenek a Dunába, de az érdeklődők vizát is láthatnak majd, ami az egyik legnagyobb édesvízi hal. Ünnepeljen Ön is velünk!
A Duna Nap tiszteletére június 29-én 14 órakor a hajók egyezményes kürtjellel köszöntik a Dunát!
Duna napi fotókiállítás nyílott a KvVM Zöld Galériájában Kóthay László hétfőn ünnepélyesen megnyitotta a Duna Delta – élet a folyó és a tenger között című fotókiállítást, melyet két hétig tekinthetnek meg az érdeklődők a KvVM Zöld Galériájában.A Nemzetközi Természetbarát Szövetség (NFI) és a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság (ICPDR) 2008-ban nemzetközi fotóversenyt rendezett azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a Dunára, mely összekötő híd a természet, a kultúrák és az emberek között. A versenyre közel háromezer fotó érkezett 22 országból.

A legjobb alkotásokat 2009-ben vándorkiállításon mutatják be a Duna menti országokban, ennek első állomása Magyarország. A 28 fotóból álló kiállítás a hazai Duna napi ünnepségek része, az alkotásokat június 22. és július 3. között, munkanapokon, 9-16 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. A vándorkiállítást a GWP Magyarország Közhasznú Alapítvány szervezi.



