Fókuszban a zöld szabályozás
2011. május 24.

A kormányzat újraszabja a környezetvédelmi termékdíj szabályozó rendszerét, e folyamat hátterébe kaphattak bepillantást a XIV. IMSYS Kft. Környezetvédelmi Konferencia résztvevői. A hulladékgazdálkodás új keretirányelveinek kidolgozása során a követelményeket úgy kell átültetni a hazai jogkörnyezetbe, hogy ez az egyes területeken már elért eredményeket mindez ne veszélyeztesse.

Az Imsys Kft. által idén májusban tizennegyedik alkalommal megrendezett konferencia idén is a hazai környezetvédelem aktuális kérdéseivel, problémáival, lehetőségeivel foglalkozott. Az előadások jelentős részét tették ki a hatóságok, jogalkotók felkért vezetői által megtartott, a különféle jogszabályváltozásokat bemutató, azokat magyarázó előadások, melyek az érdeklődő vállalkozások számára közvetlen tájékozódást biztosítottak az adott témakörben.

A jogalkotás és jogalkalmazás mellett a környezetvédelem legfrissebb, innovatív megoldásait bemutató előadások sem maradhattak el idén sem. Kolozsiné Ringelhann Ágnes hulladékgazdálkodással, valamint Vámosi Oszkár termékdíjjal kapcsolatos előadása a készülő új szabályozás aktuális állapotába engedett bepillantást. A két sarkalatos jogszabály megújításán a tavalyi kormányváltás óta folyamatosan dolgozik a környezetügyért felelős államtitkárság.
A hulladékgazdálkodás területén alapvető nehézség az új keretirányelv követelményeinek átültetése a hazai jogkörnyezetbe oly módon, hogy az egyes területeken már elért eredményeket mindez ne veszélyeztesse, de a szükséges átalakítások, pontosítások megtörténhessenek.A környezetvédelmi termékdíjra vonatkozó új törvényről szóló előadás felvázolta a hazai rendszer teljes megújítása érdekében végzett műhelymunka lépéseit, eredményeit, következtetéseit, valamint az ezekre alapozható új rendszer legfontosabb elemeit. Az érdeklődők megismerhették az államtitkárság megújító szándékának indítékait, megvilágította a jelenlegi gyakorlat visszásságait, az indokolatlan mentességből és a jelenlegi, állami felelősségvállalást nélkülöző koordinációs gyakorlatból következő súlyos működési zavarokat, mely a társadalomnak összességében kárt okoz. Ezt követően bemutatták a környezetvédelem és a társadalmi érdekek szempontjait helyesebben biztosító rendszer javasolt elemeit, a működésre, a szükséges és indokolt termékdíj mértékek meghatározására, valamint az állami szerepvállalásra vonatkozó elgondolásokat. Az előadás röviden kitért arra, hogy az új rendszer hogyan biztosít alapot a folyamatos fejlesztésre, a társadalmi igényeknek megfelelően.
Nagy érdeklődés kísérte Csepregi István előadását a hazai jogszabályalkotás aktuális kérdéseiről, melyben az előadó részletesen kifejtette a jogalkotók és alkalmazók általános nehézségeit, valamint a munkálatok pillanatnyi veszélyeit, lehetőségeit, eredményeit. Szintén kiemelt figyelmet kaptak Bibók Zsuzsa levegő-tisztaságvédelemmel, valamint Adamovics Orsolya környezeti hatásvizsgálatokkal kapcsolatos előadásai, illetve Lukács Pálnak a roncsautó hasznosítás szabályozásáról és Fodor Istvánnak az elektromágneses környezetszennyezésről szóló gondolatai. Az életbelépett új szabályozásokkal kapcsolatos hatósági álláspontról, az egyes részletek értelmezéséről közvetlenül értesülhettek az érdeklődők.
Több előadásban is értesülhettek az érdeklődők a hazai környezetvédelmi informatika területén történt eseményekről, eredményekről, új megoldásokról.