Technológiai innovációval környezetünkért!
Új motorhűtő rendszer óriásteherautóknak
2011. december 27.
A nürnbergi Bernd Pfannschmidt új motorhűtő rendszere révén a külszíni fejtéseknél alkalmazott érc-vagy szénszállító teherautó-óriások motorteljesítményét 45 százalékkal lehet növelni.
Az érc-vagy szénszállító teherautó-óriások két hátsó kerekét egy-egy villanymotor hajtja meg. A robusztus vontatómotorok ellenére ezeknek az óriásoknak, amelyek súlya telerakodva akár 630 tonna is lehet, emelkedőkön időnként meg kell állniuk, nehogy a motorok túlmelegedjenek. Helyhiány miatt a motorokat nem lehet nagyobbra cserélni a nagyobb vonóteljesítmény érdekében, így a hűtőrendszert kellett módosítani. Az eddigiek szerint a hűtőlevegő a motor egyik oldalán lép be.
Először a tekercsfejet és a rövidrezáró gyűrűt hűti, majd az álló- és forgórész légjáratain át a motor másik oldala felé áramlik. Ott a másik tekercsfejet és zárógyűrűt hűti, de persze kisebb mértékben, mert hiszen addigra már felmelegedett a motorban. Pfannschmidt megoldásának az a lényege, hogy ügyesen megválasztott helyeken furatokat helyezett el a motorházban, amelyek lehetővé teszik a motorban disszipált hő és a hűtőlevegő egyenletesebb eloszlását és ezzel a hatásosabb hűtést.



