GMO-növények termesztésének elutasítására készül Brüsszel
2008. május 5.

GMO-növények termesztésének elutasítására készül Brüsszel

Várhatóan elutasítja az Európai Bizottság azokat a kérelmeket, amelyek benyújtói génjeikben mesterségesen módosított kukoricaféleségek európai uniós termesztésére szeretnének engedélyt kapni – értesült a European Voice című hetilap.

Az EU brüsszeli "kormánya" teljes körű áttekintésre készül a biotechnológiai újdonságokkal kapcsolatban, benne a génmódosítás témakörével. A kártevőknek jobban ellenálló vagy bővebben termő génmódosított termékek (GMO) sorsáról hosszú évek óta komoly szakmai és politikai vita zajlik.Az ellenérdekelt felek véleménye igen határozott: az egyik csoport a jobb terméseredmények, valamint a technikai fejlődés jegyében beengedné ezeket a fajtákat, a másik érdekkör a tudományos hatásvizsgálatok elégtelenségére hivatkozva elutasítja forgalmazásukat, még inkább termesztésüket. Az EU a vita eldöntésére már többször is végzett közvélemény-kutatásokat, amelyekből kiderült, ugyanígy megoszlik a köz véleménye is ebben az ügyben.

Magyarország egyértelműen az elutasítók közé, azaz a második csoportba tartozik: azzal érvel, hogy szakmailag még nem eléggé bizonyított, hogy ezek a fajták nem gyakorolnak káros hatást a környezetre, a fogyasztó állatok vagy emberek egészségére, illetve a környező termőterületekre. A legutóbbi hónapokban ráadásul inkább az elutasítók tábora tűnt gyarapodni a támogatókéval szemben, de a tagországok között az erről szóló döntésekhez már hosszú ideje egyik irányban sincs meg a szükséges többség.

A brüsszeli Bizottság állásfoglalása azért kiemelten fontos, mert az uniós szabályok szerint a kormányok határozatképtelensége esetén ez a testület hozhat döntést. Jelentések szerint Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos két kukoricaféleség (a svájci Syngenta cég és az amerikai Pioneer Hi-Bred International vállalat egy-egy terméke) termesztése ellen foglal állást, és várhatóan ezzel a biztosok testülete is egyetért.

Génmódosított terméket termesztésre tíz éve nem hagytak jóvá Brüsszelben, bár számos esetben engedélyezték már az ilyen növények piaci forgalmazását az Unióban. A most vizsgált két termék egyébként egyszer már elnyerte az uniós élelmiszerbiztonsági hivatal (EFSA) jóváhagyását is csekély egészségügyi, környezetvédelmi és állat-egészségügyi kockázatuk miatt, de Brüsszel szerint azóta újabb tudományos érvek merültek fel a kockázatokkal kapcsolatban.

Foglalkozik az Európai Bizottság a német BASF egy módosított krumpliféleségével is, de ennek jóváhagyása sem várható. Valószínű ugyanakkor, hogy Brüsszel felkéri a génmódosított termékeket legkeményebben ellenző tagországot, Ausztriát, hogy enyhítsen a takarmányozási célú GMO-forgalmazást korlátozó rendelkezésein.